Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha még nincsen programotok a hétvégére, és a hőséget a magyar tenger mellett hűsölve vészelnétek át, akkor mutatunk nektek pár rszuper tippet.
Nemzetközi Gitárfesztivál
Balatonfüred – június 26-29.
Immár 18. alkalommal rendezik meg Balatonfüreden a Nemzetközi Gitárfesztivált, ahová a klasszikus gitárzene kedvelőit várják. A koncertek mellett a meghívott művészek mesterkurzusokat is tartanak az érdeklődők számára, akik így elsajátíthatják a hangszerrel való bánás mesterfogásait is. A részletes programot a fesztivál honlapján tudjátok megnézni.
Tihanyi Levendulafesztivál
Tihany, június 28-30.
Az idén 20 éves Levendulafesztivál záróhétvégéjére várják Tihanyban a gyógynövény szerelmeseit, zenés és kulturális programokkal, kézműveskedéssel, kirakodóvásárral és természetesen levendulás ízekkel. A teljes programkínálatot itt tudjátok megtekinteni.
Tihanyi Szabadtéri Játékok – június 28-tól augusztus 31-ig
Nemcsak a levendula és az apátság miatt érdemes ellátogatni Tihanyba, ugyanis ezen a hétvégén indul a Szabadtéri Játékok programsorozata, amely a tihanyi Belső-tó partján, a Bujtor István szabadtéri színpadon várja a színházkedvelő közönséget prózai darabokkal és musicalekkel egyaránt. A műsorfüzetet ezen az oldalon találjátok.
Be Massive Horizon Party
Kőröshegyi Levendulás – június 29. szombat
A másik méltán népszerű balatoni levendulaföldön, Kőröshegyen egyszerre lehet gyönyörködni a balatoni panorámában, a lila virágok látványában és illatában, miközben nyári életérzést árasztó elektronikus zene ütemei töltik meg a teret. A rendezvény kutya- és családbarát, még több infóról itt olvashattok.
Babar Fesztivál
Somogybabod – június 27-30.
Zenei mindenevőket és nyitott gondolkodású embereket várnak a somogyi lankák között megrendezett Babar Fesztiválon, ahol a nomád életérzésből nyújtanak ízelítőt természetközeli helyszínen. A zenei paletta a tribal/psychedelic/house/techno vonalon mozog, emellett lesznek workshopok és kreatív alkotóprogramok is, a részletekről itt tudtok tájékozódni.
Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál
Balatonalmádi – június 28-30.
Június utolsó hétvégéjén Balatonalmádi Öregparkját ellepik a gólyalábasok, bábművészek, tűzzsonglőrök, artisták és különféle utcaszínházi attrakciók, de ezeken kívül lesznek zenei programok is, többek között koncertet ad az Aurevoir. és a Csaknekedkislány is. Az egész család számára önfeledt kikapcsolódást nyújtó eseményről itt tudtok olvasni.
BalatONkoncert minifesztivál
Balatonkenese – június 28-30.
Idén is megrendezik a BalatONkoncert elnevezésű ingyenes minifesztivált, melynek első állomása Balatonkenesén lesz, méghozzá a tóban, ugyanis a rendezvény különlegességét a Balatonban felállított víziszínpad adja, így akár élőzenére is pancsolhattok a vízben. A fellépőket itt tudjátok megnézni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).