21 millió forintért adták el a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadását

Egy árverésen cserélt gazdát a drága könyv, de mitől ilyen különleges?

  • Eduline/MTI

Több mint 45 ezer fontért kelt el a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának egy példánya egy árverésen Skóciában – írja az MTI a PA brit hírügynökség közleményét.

Meglepő, hogy egyes könyveket milyen magas összegekért is hajlandóak megvenni a gyűjtők. Nincs ez másképp a Harry Potterrel sem. Az árverésen résztvevő kötetet az aukciósház 40-60 ezer fontra becsülte. Különlegessége pedig abban rejlik, hogy 1997-es megjelenésekor csak 500 példányt készítettek belőle, mert nem tudták, mennyire lesz sikeres a mű.

Az eladott darabot a volt tulajdonosnak rendkívül jó állapotban sikerült megőrizni, amelyet több mint 20 éve vásárolt egy londoni üzletben.

A példány érdekessége még, hogy mellesleg hibás. Az egyik passzus kétszer említi a varázspálcát a felszerelési tárgyak között. Emellett pedig van benne egy helyesírási hiba, ami a borítón látható.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.