Földrengést okozott Taylor Swift koncertje Skóciában

A rajongók annyira jól érezték magukat, hogy azt a szeizmográfok is érzékelték.

  • Székács Linda

Hat kilométeres vonzáskörzetben földrengésként érzékelték a szeizmográfok Taylor Swift múlt hétvégi koncertjeit Skócia fővárosában, Edinburg-ban - számolt be róla a SkyNews.

Az énekesnő a The Eras Tour nevű turnéja keretein belül látogatott el a skót fővárosba, ahol három egymást követő estén keresztül töltötte meg a több mint 67 ezer fő befogadására képes Scottish Gas Murrayfield Stadium rögbistadiont június 7-9. között.

A földengések és földmozgások mérésére használt szeizmográfok adatai szerint mindhárom este olyan jól sikerült, hogy a rajongók táncolását az eszközök földmozgásként érzékelték, amiknek hatósugara hat kilométerre nyúlt a helyszíntől. A "rengések" négy sláger; a Cruel Summer, a Shake It Off, a Champagne Problems, és kiváltképp a Cruel Summer alatt kimagaslóak voltak.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy koncerten táncoló rajongók "földrengést" váltanak ki. Előfordult már ilyesmi Taylor Swift Los Angeles-ben tartott koncertjén is, 2021-ben pedig Harry Styles egyik koncertjébe az épület remegett bele a New Yorkban található Madison Square Gardenben.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.