India nemet mond a vattacukorra, több államban is betiltják

Szerintük veszélyes az egészségre a közkedvelt édesség.

  • Tornyos Kata

Néhány indiai állam szerint rákot okozhat a gyerekek által kedvelt édesség, ezért a betiltásuk mellett döntöttek – olvasható a BBC-n. A vattacukor, amit Indiában "öregasszony hajnak" neveznek kinézete miatt, világszerte népszerű a gyerekek körében.De néhány indiai tisztviselő szerint a cukorka sokkal károsabb, mint elsőre gondolnánk.

Egy déli államban már be is vezették a tiltást, miután laboratóriumi tesztek igazolták, hogy a vattacukorban jelen van egy rákkeltő anyag, a Rodamin-B.

Tanulmányok valóban kimutatták, hogy a vegyület növelheti a rák kockázatát, ezért Európában és Kaliforniában törvénybe iktatták, hogy tilos ételfestékként használni.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.