Megkezdődött a késelős budai középiskolás tárgyalása

A volt diák késsel többször is megszúrta az egyik osztálytársát, de a tárgyaláson tagadta a bűnösségét.

Hétfőn délelőtt a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött B. Bertold az „iskolai késelő” előkészítő tárgyalása, számolt be róla a Blikk.

Az I. kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum volt diákja másfél évvel korábban késsel támadta meg az egyik osztálytársát. A vádirat szerint a fiú 2022. szeptemberében elhatározta, hogy embert fog ölni, amit többször is megjegyzett osztálytársai előtt. Végül október 10-én egy kalapáccsal, két késsel és egy ollóval a hátizsákjában ment be az intézménybe.

Az egyik szünetben a  fiú odalépett három osztálytársához, akik közül az egyiket többször is megszúrt a késével. A támadás után a támadó eldobta a fegyverét és távozott a tanteremből. A sérült osztálytársát a mentők korházba szállították, akinek a felépülése hónapokig tartott.

A Fővárosi Főügyészség a támadót előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, és indítványozta a fegyházbüntetés kiszabását. B. Bertold ennek ellenére nem ismerte el a bűnösségét.

 

 

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu