Kegyelmezési botrány: lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

Szombaton Novák Katalin köztársasági elnök lemondott, és nem sokkal később Varga Judit is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.

  • Eduline/MTI

Az Eduline is beszámolt arról, hogy Novák Katalin még tavaly tavasszal, a pápalátogatás alkalmával kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki segített eltussolni a korábbi igazgató pedofil tetteit.

Ezután a köztársasági elnök lemondását több ellenzéki párt is követelte, Orbán Viktor pedig miniszterelnök pedig a komány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be, ami ellehetetlenítené, hogy a kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kapjon. Többek között a diákok péntekre tüntetést szervezetek a Sándor-palotához, és emellett száznál is több gyermekjogi szervezet, szakértő és támogató írta alá a Gyermekjogi Civil Koalíció Novák Katalin kegyelmi döntését elítélő nyilatkozatát.

Szombat délután Novák Katalin közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott, hogy a kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb, mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján.

"Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is."

- fejtette ki Novák Katalin.

Nem sokkal később Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is. A politikus a döntését a Facebook-oldalán tette közzé arra reagálva, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondott megbízatásáról.

Varga Judit azt írta, a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges.

"Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését"

- fogalmazott a politikus, majd hozzátette, az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalja.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.