Egyre több kisgyerekes család vesz részt ételosztáson

Egyre többen vannak azok az emberek, akik rászorulnak az ingyenes ételosztásra

  • Tornyos Kata

Eleinte leginkább hajléktalanok érkeztek a debreceni ételosztásra, de mára egyre többen vannak kisnyugdíjasok, vagy kisgyerekes családok is, akiknek jól jön a segítség – derül ki az ATV Híradójából.

150 adag töltöttkáposztát osztottak ki Debrecenben a rászorulóknak, de ennél jóval többen várakoztak vasárnap. Már több mint tíz éve szervezi az egyesület az ételosztást a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben.

,,Egyre nehezebb a helyzet, de szerencsére elég sok adományt kapunk és ez segít. Az a mai nap folyamán is kiderült, lényegesen többen vannak és egyre többen vannak azok az emberek, akik rászorulnak az ingyenes ételosztásra"

– fogalmazott a Híradónak Nagy Józsefné, a Kéretlen Figyelem Egyesület alelnöke. Azt is elárulta, hogy a gyerekeknek játékokat és édességet is adnak, ha megtehetik.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.