Aranyérmet és különdíjat szereztek magyar diákok a Baltic Sea esszéíró versenyen

A diákok David Bowie idézete alapján írták meg esszéiket.

Aranyérmet és különdíjat szerzett a Milestone Intézet két diákja a Baltic Sea esszéíró versenyen – számolt be róla Facebookon az intézet.

A verseny során a diákok filozófiai idézetek közül választottak, amikre reagálva egy-két oldalas angol nyelvű esszét kellett írniuk, amihez nem szükséges ismerniük a választott idézet tágabb kontextusát vagy a szerző további műveit, mivel a zsűri a szöveg értelmezését és a diákok arról alkotott gondolatait értékelte.

A középiskolásoknak szóló filozófiai esszéverseny a Nemzetközi Filozófiai Olimpiára való felkészülés egyik fontos lépcsője

A versenyen Pecznik János a Gödöllői Református Líceum Gimnázium tanulója aranyérmet nyert, Szatmáry Benedek a Szent István Gimnázium tanulója pedig különdíjban részesült.

Mindkét nyertes egy David Bowie idézet alapján írta az esszéjét, amiben a szerző Friedrich Nietzsche azon állítását kritizálja, hogy "Isten halott".

János munkájában a vallási tanoktól, mint erkölcsi alaptól való társadalmi eltávolodást és ennek a változásnak a következményeit vizsgálta. A nyertes esszéje az alábbi oldalon olvasható.

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.