Meglepte a World Press Photo igazgatóját a kiállítás magyarországi korhatározása

Megkérdezték a World Press Photo igazgatóját, hogy mi a véleménye arról, hogy 18 éves kor alatti fiatalok nem látogathatják a budapesti sajtófotó kiállítást.

Ahogy azt mi is megírtuk, október 28-án bejelentették, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese által kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárás eredményeképpen Csák János miniszter kérte a Nemzeti Múzeumtól az úgynevezett „gyermekvédelmi” törvény tiszteletben tartását és a kiskorúak kizárását a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról.

A döntést a Fidesz már említett gyermekvédelmi - vagy ahogy a közéletben elterjedt - "homofóbtörvényével" indokolták, amiért a kiállításon LMBTQI+ embereket ábrázoló fotók is vannak. A HVG ennek kapcsán megkérdezte Joumana El Zein Khoury, az 1955 óta létező, független fotográfiai szervezet igazgatójának véleményét, akit állítása szerint meglepett a döntés.

Semmi explicit vagy bántó nincs ezekben a képekben. Ez a sorozat érzékeny és őszinte bemutatása annak, hogyan él egy idős, Fülöp-szigeteki LMBTQI+ közösség.

- írta meg a HVG-nek Joumana El Zein Khoury.

Az igazgató ezen felül arra bátorítja az embereket, hogy a honlapjukon nézzék végig a sorozatot és mindenki vonja le a saját következtetéseit.

Az új szabály bevezetése miatt vasárnap délelőtt az Egységes Diákfont aktivistái a múzeum előtt demonstráltak:

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.