Negyvenkét amerikai állam perli a Facebookot, mert "függőséget okozó funkciókat használ"

A főügyészek kártérítést és a funkciók leállítását követelik.

  • Székács Linda

Negyvenkét amerikai állam főügyésze nyújtott be keresetet a Facebookot és az Instagramot is üzemeltető Meta ellen, mert úgy vélik, hogy az említett közösségi platformok "példa nélküli technológiákat" használnak a fiatalok behálózására, ami hozzájárul a mentális egészségük romlásához, a depresszó, szorongás és álmatlanság kialakulásához - számolt be róla a BBC.

A főügyészek szerint a vállalat olyan függőséget okozó funkciókat is használ, mint a lájkok és az értesítések, a közösségi média platformok kockázatait azonban "elrejtik", és kifejezetten a gyerekeket célozzák, hogy már korán kialakítsák bennük a márkahűséget.

A vádakra a közösségi platformokat üzemeltető Meta közleményben reagált. A vállalat szóvivője azt mondta, csalódottak amiatt, hogy együttműködés és a megfelelő szabályok közös kialakítása helyett a főügyészek a jogi utat választották.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a közösségi média vállalatot perlik Amerikában. Korábban már családok és teljes iskolai körzetek is indítottak pert a Meta fiatalokra gyakorolt káros hatásai miatt. Ennek ellenére Pratiti Raychoudhury, a Meta alelnöke és kutatási vezetője szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy az Instagram mérgező lenne a tinilányokra, holott egyébként már számos kutatás született arról, hogy az internet és a közösségi platformok használata összefüggésbe hozható a mentális problémákkal.

A mostani perben az államok pénzügyi kártérítést és a Meta "káros gyakorlatainak" leállítását követelik.

 

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu