Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra – bölcsen és praktikusan hangzik, de valljuk be, sokak inkább a halogatást választják. Ha néha ti is elvesztek a rengeteg teendő közt, akkor a mostani cikkünkben találtok néhány praktikát, amivel jobban beoszthatjátok az időtöket.
Miért halogatunk?
"Egy fontos feladat önkéntes, szükségtelen eltolása, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy rosszabbul járunk azzal, ha nem végezzük el" – így definiálja a halogatást egy angol egyetem professzora, Fuschia Sirois. Hozzátette, hogy ez egy irracionális viselkedés, hiszen minek akarna valaki egy feladatot az utolsó pillanatra hagyni, hogy utána ezen aggódhasson, és végül az időhiányában végül csak félmunkát végezzen?! Majd ezt követően még rosszul és érzi magát a hanyagság miatt, ami akár más emberekre is kihathat.
A professzor szerint az ok az érzelmi önszabályozáshoz kapcsolódik.Általában olyan feladatoknál áll elő ez a probléma, amelyekhez negatív dolgokat kapcsolunk. Ha egy feladat különösen nehéznek tűnik, vagy jelentős szorongást vált ki, gyakran a legkönnyebb elkerülni. A másik ok, amiért az emberek halogatnak, Sirois szerint az alacsony önbecsülés. Az ember azt gondolhatja: „Soha nem fogom ezt jól csinálni”, vagy: „Mit fog gondolni a főnököm, ha elrontom?”
Más elméletek szerint a halogatóknak három típusa létezik:
A halogatók esetében könnyedén előfordulhat, hogy összecsapnak a fejük fölött a hullámok, és egyszer csak azt veszik észre, hogy feltorlódnak a tanulnivalók, beadandók. Hogy ti az egyetemen ebbe ne essetek bele, hoztunk néhány tippet.
Órarend, határidőnapló
Tudjuk, még ha alapvetően nem is tologatjátok magatok előtt a feladatokat, nehéz észbentartani a sok programot és határidőt. Érdemes minden teendőt vezetni valahol. Ehhez segít a Neptunban megtalálható órarend, de érdemes lehet egy telefonos alkalmazásba is átvezetni vagy akár papír alapon kiírni, így áttekinthetőbb lehet. Vannak kifejezetten hallgatói naptárak is, amibe be tudjátok írni a közelgő vizsgákat, beadandókat, ezt bármelyik írószerboltban be tudjátok szerezni.
Az órarend összeállításásval is okoskodjatok, ha van rá lehetőség. Érdemes szabadon hagyni egy napot hétköznap, hogy legyen időtök előre készülni vagy egyeztetni a csoportmunkákat, hozzákezdeni a beadandókhoz, ha pedig dolgoztok, akkor azért elengedhetetlen, hogy ne legyen minden nap órátok.
Foglaljátok el magatokat
Ez elsőre ellentétesnek tűnhet, de így véget vethettek a halogatásnak. Ha sok dolgotok van, akár egyetemi órák, szakkörök, egyéb foglalkozások, sportoltok vagy dolgoztok, akkor rákényszerültök arra, hogy a maradék szabadidőtökben elvégezzétek a szükséges teednőket. Persze ezt se vigyétek túlzásba, mert könnyen ki lehet égni, ha nem találjátok meg a tökletes egyensúlyt. Ez a tanács inkább a hétköznapokra vonatkozik, hétvégére mindképp szánjatok időt a pihenésre is.
Rendszerezés
Sokat segíthet az is, ha reggel – mielőtt nekikezdtek az újabb pörgős napnak – átgondoljátok, hogy mi vár rátok napközben, összeszeditek a gondolataitokat és akár egy listát is írhattok, hogy miket kell megcsinálnotok aznap. Ahogy haladtok vele kipipálhatjátok így folyamatosan lesz egy kis sikerélményetek is. De nem csak fejben kell ezt megtenni, hanem a környezetetekre is figyeljetek oda, minél rendezettebb helyen tanultok vagy dolgoztok annál kevésbé fenyeget annak a veszélye, hogy valami eltereli a figyelmeteket.
Le a telefonokkal!
Egy 2016-os tanulmány szerint a megkérdezett egyetemi hallgatók negyven százaléka saját bevallásuk szerint a tanóra tizedét olyan tartalmak fogyasztásával töltötte, amelyek nem kapcsolódtak az órához, ráadásul csak három százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem telefonozott. Biztos veletek is előfordult már, hogy valaminek elkezdtetek utánanézni valaminek az interneten, amire a feladatotok elvégzéséhez volt szükség, majd a végén az Instagramon vagy a Messengeren kötöttetek ki. Ezt jó megelőzni, és egy időre elnémítani minden értesítést. A legtöbb telefonon van olyan funkció, amivel egy időre le lehet csökkenteni a felvillanó értesítések számát, de akár elérhetetlen távolságba is helyezhetitek a készülékeket, nehogy elcsábuljatok.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).