Napi tudomány: Először látták az asztronauták az űrhajót, mellyel megkerülik a Holdat

Benézhettek a még befejezetlen Orion kapszulába, melyen még rajta vannak a "Repülés előtt eltávolítandó" feliratú piros cédulák.

  • Eduline/MTI

A négy űrhajós, aki egy év múlva megkerülheti a Holdat, először tekinthette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrhajóját, mellyel útnak indulnak. Benézhettek a még befejezetlen Orion kapszulába, melyen még rajta vannak a "Repülés előtt eltávolítandó" feliratú piros cédulák. A kapszula lenyűgözte az asztronautákat.

"Semmi más nem mutat így, a hideg is kirázott tőle" - mondta Christina Koch űrhajós újságíróknak. Az amerikai és kanadai asztronauták helyi idő szerint hétfőn és kedden nézhették meg az Oriont, amikor a Kennedy Űrközpontba látogattak. A NASA a tervek szerint 2024 végén küldi őket a Hold körüli útra.

A kapszula hőpajzsának vizsgálata miatt azonban késhet az indulás, a tavalyi ember nélküli tesztrepüléskor ugyanis váratlan égésnyomok és anyagveszteség jelentkezett a hőpajzson, amely a visszatérés szélsőséges hőjétől védi a kapszulát.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.