Albert Einstein és Stephen Hawking IQ-ját is meghaladja egy 12 éves brit lány intelligenciája

Anwita Patil zongorázni és táncolni tanul, az intelligenciája pedig már most magasabb, mint Albert Einsteinné.

  • Eduline

Felvettek a Mensa egyesületbe egy 12 éves brit lányt, akinek már most magasabb az IQ-ja, mint Albert Einstenné vagy Stephen Hawkinggé - számolt be róla a Daily Mail.

Az indiai származású Anwita Patil az életkora szerinti legmagasabb elérhető pontszámot szerezte meg, ami a 18 éven alattiaknál 162, a felnőtteknél pedig 160 pont. Szülei elmondása szerint a kislány intelligenciája már fiatalabb korában is szembetűnő volt. Édesanyjával, akinek doktori végzettsége van matematikából gyakran oldott meg különböző kihívásokat és feladatokat, néha pedig az is előfordult, hogy az anyukájának nem, neki viszont sikerült kiszámolnia a megoldást.

Édesapja szerint a kislányt kifejezetten lenyűgözi a matematika, ezért reméli, hogy az érdeklődését és tudását felnőttként majd arra tudja fordítani, hogy választ találjon bizonyos társadalmi kihívásokra. Anwita azonban a különleges intelligenciája ellenére megmaradt gyereknek is, zongorázi és táncolni tanul, köztük egy hagyományos indiai táncot, a bharatanátjamot.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.