Női "úttörőkről" mintázott babákkal ünnepli a nőket a Barbie

Nőnap alkalmából hét, globális jelentőségű női vezetőről készített Barbie-t az amerikai Mattel játékgyártó.

  • Eduline

Ameriai adatok szerint a tudományos területeken dolgozó szakembereknek mindössze egyharmada nő. Ez főként amiatt van, mert a lányokat gyakran már az iskolában lebeszélik arról, hogy "férfiasnak" tartott szakmát válasszanak, és elterjedt sztereotípia az is, hogy a fiúk jobban teljesítenek a reál területeken, így például a matematikában, az infomatikában és a természettudományokban.

Kirké Kreatív

Hogy ezt cáfolják, a Barbie nőnap alkalmából olyan nőkről készített babát, akik kiemelkedő eredményt értek el természettudományos, technológiai, matematikai vagy mérnöki területeken. Köztük vannak a lengyel származású Wojcicki nővérek, a mexikói Katya Echazarreta, aki a NASA állandó munkatársa és Maggie Aderin-Pocock űrtudós is.

Kirké Kreatív

A Barbie egyébként az 1959-es születése óta több mint 200 szakmát mutatott be a lányoknak, többször olyat is, amely a gyártása pillanatában még csak alig-alig volt elérhető a nők számára. Négy évvel a holdraszállás előtt, 1965-ben például asztronauta babát készítettek 1973-ban pedig sebész Barbie-t, pedig akkoriban még alig-alig voltak női sebészek a kórházakban.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.