Újabb drágulások jöhetnek idén, megéri már februárban gondolni a nyári táborokra?

Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a gyerekek felügyeletét. A Táborfigyelő vezetője szerint már most elindult az előfoglalási szezon a nyárra.

  • Eduline

Idén a június 16-án kezdődik a 11 hetes nyári szünet – viszont az infláció és az emelkedő megélhetési költségek miatt nem egyszerű feladat a szülőknek a nyári időszak megtervezése - írja friss közleményében a Táborfigyelő. Az oldal szerint érdemes előre gondolkozni, hiszen a nyári szünet kezdete előtt már jellemzően csak a drágább táborokban marad hely, így azon családoknak, ahol az anyagi szempontok is fontosak, érdemes akár más most lépni.

A táboroztatók helyzete sem könnyű, ugyanis már most előre kell látniuk, hogy miként alakulnak a költségeik a nyári időszakra.

„Összességében a jelen állás szerint átlagosan 10-20% közötti áremeléssel kalkulálhatnak a családok idén. A jó hír, hogy az emelkedés egy része, egyes táboroknál az egésze megspórolható, ha a szülők korán foglalnak tábort" - állítja Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.  Ennek oka, hogy a legtöbb vakációs lehetőséget előfoglalási kedvezménnyel hirdetik meg, ami az alapár 5-10, esetenként 15%-os mérséklését jelenti - magyarázza, hozzátéve, már most is van miből válogatni.

A több mint 200 táborban van tanyás gazda tábor, görkorcsolyatábor, robotikatábor, de a kaland, filmes, kézműves és sport témákból is lehet választani, továbbá akad kiképzőtábor, dróntábor, horgásztábor is, és van olyan vakációs lehetőség, ahol brókernek és tőzsdecápának tanulhatnak a táborozók – sorolta.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.