Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az amerikai Northern Michigan Egyetem egyik hallgatója meglépte azt, amiről eddig sokan csak álmodtak: megúszta a beadandó megírását, mesterséges intelligenciával íratta meg.
Persze nem olyan meglepő, hogy a hallgató lebukott - írta meg a hvg.hu a Futurism cikkére hivatkozva.
A csalásra az egyetem egyik filozófiaprofesszora lett figyelmes, aki a burkaviselés tiltásáról kért házi dolgozatot, ám úgy találta, hogy a koherens és jól felépített szöveget nem a diákja, hanem a mesterséges intelligencia írta.
A diák később bevallotta, hogy valóban a ChatGPT-t használta a dolgozat elkészítéséhez. Bár lebukott vele, a történet jól mutatja, hogy mennyire hatékonyan dolgozik az OpenAI által fejlesztett robot - teszi hozzá az oldal.
A professzor végül újraíratta az esszét, elmondása szerint mindig ezt teszi, ha felmerül a plágium gyanúja. A hallgató ezúttal megúszta komolyabb retorzió nélkül, ám ha újra elkapják, annak már súlyos következményei lehetnek a tanulmányaira nézve - jelezte az egyetem.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.