Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lássuk be, ritkán néz az ember műholdképeket iskolákról, de most megéri.
A felfedezés már évekkel ezelőtt bejárta a Star Wars-rajongói csoportokat, nem véletlenül. A pennsylvaniai Parkland High School ugyanis nem akármelyik űrhajóra hajaz. Nektek is egyértelmű?
Úgy tudni, az iskola építésze egyébként elismeri, hogy talán furcsa erő munkálkodott a háttérben a terv kidolgozásakor, azt is mondta, "szereti benne, hogy olyan hatékony, mint az űrhajó". Semmi kétség, valóban legalább olyan áramvonalas lett az iskola, mint a Millennium Falcon.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.