Ezeket a műveltségi teszteket oldottátok meg idén a legtöbben

Több ezren válaszoltak az elmúlt hónapokban arra a kérdésre, mi az a sipirke vagy packona, és mi történik azzal a közmondás szerint, aki "nyáron nem gyűjt".

  • Eduline

2024-től a középszintű magyarérettségi kiegészül egy "műveltségi teszttel", amelyben előkerül(het)nek a memoriterek is. Nektek menne az érettségi, ha az új rendszerben kellene vizsgázni? Ebből a tesztből kiderül.

Magyarország híres, érdekes és különleges templomaiból válogattunk - tudjátok, hol vannak?

Nem állítjuk, hogy mindegyik előkerülhet egy hétköznapi beszélgetésben, de az tuti, hogy ezek is magyarul vannak. Tudjátok, mit jelentenek?

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.