Egy kis szelet nyár a ködös napokra: megvannak a 2023-as Campus Fesztivál első nevei

Debrecenben nem számolnak azzal, hogy jövőre nem tudják megtartani a helyi fesztivált, meg is vannak az első nevek.

  • Eduline

Bár egy hete éppen arról írtunk, hogy 2023-ban nem lesz VOLT Fesztivál, úgy tűnik, van olyan város, ahol nem marad el a buli és már a fellépők egy részét is bejelentették.

2023. július 19-23. között lesz Debrecenben a Campus Fesztivál, ahol a tervek szerint ott lesz Robin Shulz, Zaz is.

A magyar előadók közül pedig Majka, Krúbi, Manuel, a 30Y, az AWS, a Bagossy Brothers Company, a Carson Coma, az Elefánt, ByeAlex és a Slepp, valamint Dzsúdló is ott lesz a fesztivál színpadán.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.