Egy kutatás bebizonyította, amit már tudtunk: az érzi jól magát a bőrében, akire figyelnek a szülei

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóinak közös tanulmánya a jólét generációk közti átörökítését vizsgálta.

  • Eduline

Az elemzésben 852 magyar család vett részt, és 12-16 évesek és szüleik jóllétre vonatkozott - írta közleményében a Budapesti Corvinus Egyetem. A tanulmány kimutatta, hogy a diákok elégedettebbek az életük minden területével, mint a szüleik, és minél fiatalabbak, annál inkább elégedettek. Ezen belül leginkább az egészségükkel, a családi kapcsolataikkal és a barátaikkal elégedettek, legkevésbé a zsebpénzükkel, a szabadidejük mértékével és a tanáraikkal.

Az elégedettségben a szülőknek komoly szerepe van

Minél jobbra értékelték ugyanis a diákok a szüleik – különösen az anyjuk – szülői reagálását, főként olyan helyzetekben, amikor betegek vagy fontos életeseményükről van szó, annál nagyobb volt az elégedettségük.

A felmérésből kiderült, a lányok több területen is elégedettebbek voltak a fiúknál, például a tanáraikkal, az osztálytársaikkal, a zsebpénzükkel és az otthonukkal kapcsolatban pozitívabban nyilatkoztak. A kamaszfiúk elégedettsége a lányokénál erősebben függött a szülők elégedettségi szintjétől.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.