Öt vers(részlet) a borról, amit minden iskolásnak ismernie kell - műveltségi teszt estére

Irodalomból 2024-től középszinten is része lesz a magyarérettséginek egy műveltségi teszt, ahol előkerülhetnek a memoriterek is. Idén azonban még csak emelt szinten kellett felismerni pár versrészletet: tudtok annyit, mint az idén ősszel vizsgázók?

  • Eduline

Az idei őszi érettségi témája Vörösmarty és a bordal műfajának irodalmi hagyományai voltak, de az alábbi versrészletek nem tőle vannak. A feladat, hogy nevezzétek meg az alábbi versrészletek szerzőit, amikben szintén megjelenik a bor-motívum:

Kíváncsiak vagytok, hogy sikerülne a magyarérettségi? Ebben a tesztben a kerettantervek szerint előírt kötelező versek részleteit - pontosabb harmadik versszakait - hoztuk el nektek. Hibátlan lesz?

Ha más kvízeket is kipróbálnátok, kattintsatok ide!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.