Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Október 11-től újra pályázhatnak a 18 évesek az európai ingyenes vonatbérletre.
A mostani fordulóban 35 ezer bérletet oszt szét az Európai Bizottság az EU-ban – ezekre pályázhatnak a 18 évesek.
Idén azok jelentkezhetnek, akik 2004-ben születtek, utazni pedig akár harminc napig is lehet majd az Európai Unió országaiban 2023 márciusa és 2024 februárja között.
Pályázni október 11-től 25-ig lehet ezen az oldalon. A Telex idézi Újhelyi Istvánt, aki szerint idén több mint hétszáz bérlet jut majd a magyar 18 éveseknek, sőt érdemi túljelentkezés esetén még több.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.