Tíz versrészlet, amit minden 2024-ben érettségizőnek ismernie kell: műveltségi teszt estére

A magyarérettségikbe két év múlva bekerül egy műveltségi teszt is, itt pedig előkerülhet pár memoriter is. Most a kerettantervek szerint előírt kötelező versek részleteit - pontosabb harmadik versszakait - hoztuk el nektek. Hibátlan lesz?

  • Eduline

2024-től nemcsak a felvételi rendszer, hanem az érettségi is átalakul, hiszen az első olyan osztályok érkeznek a vizsgához, akik már a 2020-as Nemzeti Alaptenterv (Nat) alapján tanulnak. Most egy olyan tesztet állítottunk össze, amiben arra vagyunk kíváncsiak, mennyire mennek a fejből idézendő költemények:

Ha más kvízeket is kipróbálnátok, kattintsatok ide!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.