80 évesen próbálta meg az egyetemi felvételit egy indiai férfi

Nem is akármilyen egyetemet választott, az egyik legnevesebbet, de nem most indult a tudományos karrierje, korábban a NASA ösztöndíjával is tanulhatott.

  • Eduline

A hvg.hu szúrta ki a nyolcvanéves felvételiző történetét a The Hindu riportjában. Nandakumar K. Menon a Madrászban található Indiai Technológiai Intézetbe (IIT-Madras) szeretett volna bekerülni.

A felvételihez, az oldal beszámolói szerint, a több mint 50 évvel ezelőtt szerzett ismereteit is fel kellett elevenítenie többek között a matematikából, statisztikából és adatfeldolgozásból is. Nem volt egyszerű a felkészülés: a férfi minden reggel 5:30-kor kelt fel, és egészen este 10 óráig tanult.

A felvételi is nagyon komoly - írja az oldal -, 2021-ben mintegy 141 600 diák próbálkozott meg vele, és csupán 41 860-an jutottak tovább a második körbe. Az oldal szerint Nandakumar K. Menon fia, aki űrjogból doktorált, nem jutott be a második körbe, ő pedig sajnos a matematikai feladatokon csúszott el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.