Matekteszt időre: hány érettségi feladatot tudtok megoldani nyolc perc alatt?

Elővettünk egy több mint tízéves matekérettségit. Arra vagyunk kíváncsiak, mennyi idő alatt tudjátok megoldani a feladatokat.

  • Eduline

A kérdéseket egy korábbi középszintű érettségiből első részéből vettük, erre a diákok 45 percet kapnak és 12 kérdésre kell elosztaniuk. Mivel a kérdések néha összetettebbek (ahogy az érettségin már csak lenni szokott), úgy számoltunk, hogy 1-2 perc jut egy-egy megoldásra: 8 percre állítottuk a visszaszámlálót. Hajrá!

Ha több kvíz is érdekel, kattints ide.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.