Szeged, Salgótarján, Eger és Budapest - itt az összes ponthatárváró buli programja

Már javában készülődnek a szervezők az idei Pont Ott Partikra, idén sem csak a fővárosban lesznek ponthatárváró bulik. Összeszedtük a programokat.

  • Eduline

Budapest

Ahogy már korábban sokszor megírtuk, idén július 21-én derülnek majd ki a hivatalos felvételi ponthatárok. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pedig idén is megszervezi a fővárosi ponthatárvárót, méghozzá a Városligetben. A részleteket itt nézhetitek meg.

Szeged

Szegeden a ponthatárváró buli a Dugonics téren, a Rektori Hivatal előtt lesz. a ponthatárhúzást óriáskivetítőn közvetítik, ezután lesz ValMar-koncert lesz. Részletek itt.

Pécs

A pécsi ponthatárváró bulit július 21-én, 5 órától tartják a Széchenyi téren. Délután interaktív játékokat szerveznek, információkat kérhettek a felvételiről és a képzésekről, 17:40-től pedig fellép a PTE Brass Band. Hat óra után pár perccel újabb koncert jön, de a szervezők egyelőre titokban tartják, hogy ki lesz a fellépő - részletek itt.

Eger

Az esemény Facebook-oldala alapján a Pont Ott Parti helyszíne az Eszterházy tér lesz, a programok este hatkor kezdődnek. Lesz Kahoot-bajnokság, HÖK-ös és tanulmányi tájékoztatók, fellépnek cheerleaderek és énekesek, este nyolckor jönnek a ponthatárok, kilenctől pedig a Loving Arms és Martin Glare zenél. Részletekért kattintsatok ide.

Salgótarján

Idén is lesz buli Salgótarjánban. Este hattól fellép Alee, Tóth Andi, Mardoll, este nyolckor jönnek a ponthatárok, fél kilenctől pedig Dzsúdló és Pixa érkezik. A helyszín a Fő tér. Részletekről itt olvashattok.

A tervek szerint Győrben és Debrecenben is lesznek POP-programok, a részletekre aztonban még egy kicsit várni kell. A 2022-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.