Van érvényes diákigazolványotok? Különleges kötetet kaphattok, ha felmutatjátok

Idén van Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója, ezért egy diákigazolvánnyal most exkuzív kiadványt kaphattok.

  • Eduline

Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. tízezer példányban megjelenő exkluzív kiadással ajándékozzák meg a középiskolásokat és az egyetemistákat - írta meg a hvg.hu.

A kezdeményezés célja, hogy a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotásai minél több olvasóhoz eljussanak.

A Szilánkos fényjelek címmel Ferencz Győző szerkesztésében megjelenő, kereskedelmi forgalomba nem kerülő kötetet ingyenesen megkaphatják az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező magyar középiskolások, főiskolások és egyetemisták.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.