Emelni fogják az árakat a táborszervezők, ezért érdemes minél hamarabb foglalni

Egyre több szervező kénytelen emelni a táborok árain a megnövekedett költségek miatt, ezért érdemes minél hamarabb foglalni – írja a Táborfigyelő.

  • Eduline

„Az elmúlt két-három hétben rengeteg táborszervező jelezte, hogy kénytelenek emelni a táborárakat a korábbihoz képest, ugyanis a kiadásaik, mint étkeztetési költségek vagy a gyerekek szállásának díjai, megemelkedtek. A jó hír, hogy az érintett táboroztatók úgy nyilatkoztak, hogy a korábban lefoglalt táborok árait nem kívánják megváltoztatni, azaz a már lefoglalt programok esetében nem várható árnövekedés” – idézi a közlemény Tóth Bélát, a 900 ellenőrzött táborturnust kínáló Táborfigyelő vezetőjét.

Már csak egy hónap van a nyári szünet kezdetéig, és ilyenkor hatalmas a tumultus a táborjelentkezéseknél. Azon felül, hogy a legjobb ár-érték arányú turnusok nagyon gyorsan betelnek, az előbb említett árnövekedés folytatódhat, nem garantálható, hogy egy vakációs program ma érvényes ára akár két héten belül ne nőne meg akár 5-10%-kal – mondta a szakember.

Az árak növekedése ellenére rekordrészvételre lehet számítani az idei nyári szünetben.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.