Elnézést kellett kérnie az iskoláknak, olyan minősíthetetlen karácsonyi "ebédet" kaptak a diákok

A nyugat-sussexi Steyning Gimnázium diákjai nem azt a menüt kapták, amit karácsonyra vártak.

  • Eduline

"Köszönjük a karácsonyi ebédet, amelyet tegnap a Steyning Grammarban szolgáltak fel gyerekeinknek, igazán meghozta az ünnepi hangulatot!" - írta egy szülő az alábbi képhez.

A gyerekek egy apró pitét kaptak desszertnek, a főétel egy száraz zsemle volt egy szelet pulykahússal, szalonnás krumplival és még valamivel, amit nehezen lehet beazonosítani.

A szülők felháborodtak. Az iskola kezdetben e-mailben próbált védekezni, mondván, hogy „a diákok általános visszajelzései alapján nagyon élvezték az ebédet, és ezt az üres tányérok és a boldog arcok is bizonyították”. Azt is hozzátették, hogy a menzapénz nem jár vissza.

Miután a poszt bejárta a netet, az iskola állítólag azóta bocsánatot kért - írta meg a BBC.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.