Elnézést kért a megalázó pénzgyűjtős játékot kitaláló bank a tanároktól

Elég furcsa jótékonysági akciót szerveztek.

  • Eduline

Ahogy mi is megírtuk tegnap, a CU Mortgage Direct sajátos adományozást talált ki az alacsony fizetésű tanároknak. A helyi junior jégkorongmeccs szünetében egy szőnyegre 5000 dollár készpénzt szórtak, a tíz kiválasztott tanárnak innen kellett letérdelve, öt perc alatt minél több pénzt összeszedni, és a ruhájába gyűrni.

Az akció neve „Dash for Cash”, azaz nagyjából „Mássz a pénzért!” volt, és miután az eseményről készült videófelvétel elterjedt a neten, rengetegen kritizálták, mondván, egyenesen a Squid Game-et idézi az ötlet.

A bank és a hokicsapat közös közleményében most azt írta – szúrta ki a BBC beszámolóját a hvg.hu –, „bár a szándékunk az volt, hogy egy pozitív élményt adjunk a tanároknak, megértjük, hogy az akció degradálónak és sértőnek tűnhetett a részt vevő tanárok és általában a tanári szakmában dolgozók számára. Nagyon bánjuk, és elnézést kérünk a tanároktól minden kellemetlenségért, amit az akció okozott.”

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.