A kínai gyerekek mentális állapotát is vizsgálják majd az egészségügyi szűrővizsgálatokon

Nagy a nyomás a kínai oktatási rendszerben, egyre több diák szenved depressziótól.

  • Bezzeg Hanna

2022 végétől országszerte vizsgálják majd a diákok mentális egészségét, a fő cél azonban az, hogy megállapítsák, küzd-e depresszióval az adott tanuló. Akit depresszióval vagy egyéb mentális problémával diagnosztizálnak, az kiemelt figyelmet kap majd az iskolától - írja a South China Morning Post.

„Fontos, hogy minőségi oktatást kapjnak a diákok, fejlődést és testi-lelki egészséget biztosítsunk nekik”

– fogalmaz a kínai oktatási minisztérium.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.