Másfél éve zárva tartanak az ugandai iskolák, rengeteg a gyerekmunkás az országban

Az ország diákjai másfél éve nem járnak iskolába a koronavírus-járvány miatt, és online oktatás sincs. Sokan munkát vállaltak.

  • Bezzeg Hanna

Az országban már több mint 77 hete tartanak zárva az iskolák – ez a leghosszabb ideje tartó lezárás. Az ország 2020 márciusában kényszerült bezárni oktatási intézményeit, a gondot pedig az jelentette és jelenti, hogy más országoktól eltérően Ugandában nem váltottak online oktatásra, így a diákok másfél éve egyáltalán nem tanulnak - írja az Apnews.

Bár március után néhány iskola megpróbálkozott az újranyitással, a járvány júniusi tetőzésekor az országban újabb szigorításokat vezettek be. Az iskolákban azóta sem indult újra a tanítás, bár az ország elnöke múlt héten jelentette be, hogy januárban várhatóan újranyitják az intézményeket. Az esetszámok ugyanis folyamatosan csökkentek az utóbbi hónapokban, átlagosan 70 új fertőzöttet regisztrálnak naponta - igaz, a 44 millió lakos közül csak 700 ezren kapták meg az oltást.

Rengeteg gyerek dolgozik felnőtt bányászok mellett, sőt néhány tanár is így döntött. A fizetés siralmas, egy átlagos napon 2 dollárt kereshetnek ezzel a munkával. Az ugandai gyerekek közül sokan a családjukat támogatják anyagilag, más diákokra más sors vár, korai terhesség vagy házasság.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.