Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Védettségi igazolvány mindenhol kell majd, de több helyszínen a maszkot is fel kell majd venniük azoknak, akik elmennek az idei Kutatók éjszakájára.
Idén szeptember 24-én és 25-én tartják a Kutatók éjszakáját: hetvenöt kutatóintézetben, egyetemen, iskolában, vállalati központban szerveznek programokat. Sok programra regisztrálni kell, a különböző helyszínekre ugyanis korlátozott számú érdeklődőt engednek be.
A programokon azonban csak azok vehetnek részt, akik be tudják mutatni a védettségi igazolványukat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol több mint kétszáz programot tartanak majd, nemcsak védettségi igazolványt, de maszkot is kérnek a látogatóktól – igaz, ez egyébként alapszabály az őszi szemeszter eleje óta, a hallgatóknak és az oktatóknak is kötelező maszkot viselni.
„Az esemény előzetes jelentkezés nélkül látogatható, de orrot és szájat elfedő maszk használata kötelező és oltási igazolás bemutatás szükséges. Találkozzunk a Kutatók éjszakáján személyesen, online vagy akár hibrid formában!” – írják Facebook-oldalukon. A Budapest Corvinus Egyetemen maszkot nem, védettségi igazolványt viszont kérnek az előadásokra, bemutatókra érkezőktől.
A Pécsi Tudományegyetemen is kötelező a maszk és a védettségi igazolvány, „kivéve a 18 év alattiakat, akik védettségüket igazoló felnőtt kíséretében tudnak részt venni. Kérjük, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket és ügyeljenek a megfelelő védőtávolság betartására” – írják az esemény oldalán.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.