Egy "sima" ottalvós 53-55 ezer forint, de 300 ezer forintért is hirdetnek nyári tábort

Június 1-től megtarthatóak lesznek a táborok - az idei árak viszont mindenhol magasabbak lehetnek, mint tavaly.

  • Csik Veronika

A táboroztatók 70 százaléka nem, vagy csak minimális áremelést tervez, így nagyrészt a tavalyi áron lehet majd táborozni - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Tóth Béla, a Táborfigyelő, gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Egy napközis tábor átlagára így 33-35 ezer forint - sorolta -, míg egy ottalvós táborért 53-55 ezer forintot kell fizetnie a szülőknek.

Persze vannak szélsőségek

26 ezer forinttól, egészen 300 ezer forintig lehet találni vakációs lehetőségeket a piacon - mondta az oldalnak a Táborfigyelő vezetője.

Mik a népszerűek?

Az eddigi jelentkezések alapján a sport-, az angol- és a kalandtáborok a legkelendőbbek, de sokan foglalnak a hagyományosabb kézműves vagy lovastáborokba is. Ugyancsak sokan keresik az informatikai táborokat, illetve az extrémnek vagy különlegesnek számító vakációs lehetőségeket, mint például a katonai tábort dzsungel körülmények között, a kiképző tábort vagy a jobb agyféltekés rajztábort.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.