Friss jelentés: az iskolabezárások elhízással is fenyegetnek

Talán senkit sem lep meg, ha azt mondjuk, az iskolabezárások arra is hatással vannak, hogy a gyerekek hogyan étkeznek és mennyit mozognak.

  • Eduline/MTI

A koronavírus-járványhelyzet miatt megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulási aránya – figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodája. A jelentés szerint a járvány elleni korlátozások során elrendelt iskolabezárások negatív hatással lehetnek a gyerekek étkezési és testedzési szokásaira.

„A Covid-19 felerősítheti az egyik legaggasztóbb tendenciát az európai régióban, ami az egyre gyakrabban előforduló gyermekkori elhízás” – mondta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója. Hangsúlyozta: a túlsúly és az elhízás olyan életveszélyes betegségekhez köthető, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák.

Hogy elkerüljék a negatív élettani hatásokat, a jelentés szerint tudományos irányvonalat javasolnak az egészséges étrend és a napi mozgás népszerűsítésére (például adó kivetését a cukrozott üdítőkre).

A jelentésben egy 36 országot magában foglaló felmérés után arra jutottak, hogy a 6-9 éves gyerekek között átlagosan háromból csaknem egy túlsúlyos a régióban. A helyzet a mediterrán országokban volt a legsúlyosabb.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.