Kedves üzenet jelent meg egy miskolci kollégium ablakában

Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ablakaiban a diákoknak szólt az üzenet.

  • Csik Veronika

Egy olvasónk szúrta ki, hogy Miskolcon múlt héten, az egyik este megjelent egy kedves "üzenet". A fények pénteken este szív alakban gyúltak ki az épület ablakaiban. Ezzel üzenve a diákoknak: kitartás!

Az intézmény Facebook-oldalán posztolt az akcióról, de sokan látták és osztották meg a képeket. A poszt szerint az iskola igazgatóhelyettese azt nyilatkozta, hogy ezzel szerettek volna köszönetet mondani a „frontvonalban” dolgozóknak is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.