Nyári táborok 2021-ben - a korábbi évekhez képest több mint 65%-os a visszaesés a jelentkezésekben

A szakértők szerint a kivárás taktikája nem biztos, hogy kifizetődő lesz a szülőknek és a táboroztatóknak.

  • Csik Veronika

Jelenleg a szokványos jelentkezésekhez képest több mint 65%-os a visszaesés - írja a Táborfigyelő közleményében, hozzáteszik, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne lenne hatalmas igény a táborokra idén, a szülők egyszerűen kivárnak.

"Ez több szempontból is kockázatos lépés a gyerekekre nézve, ugyanis, ha a jelentkezések a mai szinten maradnak még pár hétig, a táboroztatók több turnust, esetleg kész táborokat is visszamondhatnak az érdeklődés hiányára hivatkozva. Ennek sajnos előjelei már most is látszanak.” – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

Szerinte félő, hogy a visszahívott turnusok, valamint a szektorban terjedő negatív visszahang miatt meg sem rendezett táborok okán kevés lesz a tábori férőhely a nyár kezdetén.

Persze, ha beindul a roham, és hivatalosan is engedélyezik a táboroztatást, akkor az előző évhez hasonló rohamra kell számítani, azaz egyes turnusok napok, akár órák alatt is betelhetnek - figyelmeztetnek a szakértők.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.