Idén is pályázhattok majd az ingyenes európai vonatbérletekre

Nem csoda, hogy 2021-ben újra megszervezik a programot, hiszen annyira népszerű volt, hogy az itthon elérhető bérletekre tízszeres túljelentkezés volt.

  • Eduline

Idén újra megnyitják a pályázati lehetőséget az Interrail-bérletprogramban, hatvanezer európai fiatalnak lesz lehetősége jelentkezni, köztük azoknak a tavaly tizennyolc éveseknek is, akik a járvány miatti korlátozások miatt elestek a lehetőségtől – idézi Mariya Gabriel, az Európai Bizottság kulturális ügyekért, oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztos szavait a hvg.hu, az uniós biztos mindezekről a program mentorcsoportjának hétfői online megbeszélésén.

A tervek szerint az új pályázati kört várhatóan októberben tartják majd meg, az utazási korlátozások remélt feloldása után és rugalmasabbá fogják tenni a jegyek felhasználási idejét is.

Illetve azt is tervezik, hogy az ingyenes Interrail-bérletprogram, azaz a DiscoverEU része legyen az Erasmus+ programnak, így szeretnék növelni az oktatás és ismeretterjesztés szerepét, valamint a pályázati hozzáférés lehetőségét - erről már Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője és a mentorcsoport vezetője beszélt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.