Több mint 20 év után került vissza az egykori diákhoz az elkobzott játéka

Egy viccnek szánt komment után a szingapúri férfi lepődött meg a legjobban, hogy tanára 21 év után visszaadta neki a tamagocsiját.

  • Eduline

A szingapúri Lai Wai Kit 21 évvel ezelőtt sokáig spórolt a zsebpénzéből, hogy vehessen magának egy tamagocsit -, amiért akkoriban megőrültek a gyerekek -, de nem sokáig örülhetett a játéknak, ugyanis egyik tanára elkobozta tőle, mert órán is játszott vele - számolt be az esetről a 24.hu a brit LadBible cikke alapján.

A történet eddig még nem is lenne érdekes, hiszen szinte minden második diákkal előfordult már, hogy elvett tőle valamit a tanára, de Wait Kit hiába próbálta többször is visszakérni a tamagocsiját, nem járt sikerrel. A fiú egy idő után fel is adta, mert tudta, hogy a digitális kisállata, gondoskodás híján úgyis elpusztult - a tamagocsinak ugyanis az a lényege, hogy van egy digitális háziállatod, amiről gondoskodni kell, és a gombok segítségével kell etetni, illetve játszani vele, különben elpusztul.

Nemrég azonban megjelent az iskola közösségi oldalán egy hír, miszerint a tanár nyugdíjba vonul, Wait Kit pedig viccből odakommentelte, hogy a tamagocsija még mindig ott van a tanár fiókjában, de köszöni neki az életre szóló leckéket. Talán a szingapúri férfi lepődött meg a legjobban, amikor nem sokkal később üzenetet kapott az egykori tanárától, aki azt írta, nem tudja, mi az a tamagocsi, de talált egy régi kis kütyüt a fiókjában, majd képet is csatolt róla. Kit azt válaszolta, hogy csak viccnek szánta a kommentet, de ez valóban az ő játéka, így 21 év után visszakerült eredeti tulajdonosához az elkobzott tamagocsi.

Arra kíváncsi a CIA, vajon ti mennyire lennétek jó ügynökök

Nemrég egy egyszerű kérdést tettek fel, amire több ezer válasz érkezett. Ti mire tippeltek?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.