Egy amerikai nőt még a szülés sem tántorított el az ügyvédi vizsgájától

Briana Hill nemrégiben szerezte meg jogi diplomáját a chicagói Loyola Egyetemen és már csak egy szakvizsgája maradt hátra, hogy ténylegesen ügyvéd lehessen. Arra azonban nem számított, hogy a koronavírus miatt elhalasztják a vizsgát, így már 38 hetes terhes lesz a megmérettetés alatt.

  • Eduline

Egy ügyvédi vizgya önmagában is kemény feladat, egy amerikai nő azonban szintet lépett, ugyanis mindeközben hozta világra a gyermekét - írja a CNN.

Briana Hill nem mindennapi vizsgázást és szülést élt át, ugyanis ezekre párhuzamosan került sor. Az amerikai nő nemrég szerezte meg jogi diplomáját a chicagói Loyola Egyetemen, és már csak egy szakvizsgája maradt hátra, hogy ténylegesen ügyvéd lehessen. Amikor erre a megmérettetésre vállalkozott, akkor azzal számolt, hogy még csak 28 hetes terhes lesz a vizsga idején, csakhogy a koronavírus keresztülhúzta a számításait. A járvány miatt a tesztet októberre halasztották, ekkor pedig Briana már a 38. hetében volt. Még viccelődött is vele, hogy a kórházi ágyából fog vizsgázni, aztán így is lett.

A vizsga ugyanis négy 90 perces részből áll, két napra elosztva. Mindezt a koronavírus miatt online szervezik meg, és az egyes szakaszokat nem lehet megszakítani - végig a számítógép előttkell ülni -, hogy elkerülhető legyen a csalás.

Az első teszt elkezdése után 30 perccel Briana érezte, hogy valami nincs rendben. Bízott benne, hogy nem épp a magzatvize folyt el. Arra azonban csak az első vizsgarész után volt ideje, hogy ezt ellenőrizze. A szünetben kiderült, hogy valóban beindult nála a szülés. Kétségbeesetten felhívta a férjét, az anyukáját és a szülésznőjét, az utóbbi pedig megnyugtatta, hogy még bőven van ideje beérni a kórházba. Így visszaült megírni a vizsga második részét. Briana végül délután fél hat körül került kórházba és este 10 után született meg a kisfia.

null

null

A vizsga másik fele másnap még hátra volt, de ezek után már az sem jelentett problémát. A kórház az újdonsült anyukának egy külön szobát biztosított, az ajtóra pedig kitettek egy "Ne zavarjanak" táblát. Hill abban a helységben tette le a vizsga többi részét, a szünetekben pedig még a babáját is ápolta.

Nagyon hálás vagyok az egészségügyi dolgozóknak és a családomnak a támogatásért. Nekik köszönhetően nem csak anya lehetek, hanem ügyvéd is - mondta Briana.

Egy egyetemistától azt kérte oktatója, hogy ne szoptasson az online óra alatt

Szeptemberben lépett életbe egy új szabály az iskolában, miszerint az online órákon mindenkinek be kell kapcsolnia a kamerát és a mikrofont.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.