Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ugyanis már több mint ezer zenész írta alá a nyilatkozatot, amiben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történtek ellen tiltakoznak. Időközben pedig a Corvinus diákjai is csatlakoztak.
„Alulírott magyar zenészek, zeneszerzők, előadók, határozottan tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem agresszív átalakítása, alapítványi, azaz magánkézbe adása és autonómiájának drasztikus felszámolása ellen. Szolidárisak vagyunk az egyetem hallgatóival, tanáraival, a lemondott szenátus és a vezetőség tagjaival.”
A nyilatkozatot többek közt aláírta Bródy János, Beck Zoltán, Horgas Eszter, Lovasi András, Másik János, Péterfy Bori, Presser Gábor és Szabó Benedek - írja a hvg.hu.
Azóta a Corvinus diákjai is összeszedtek egy listát, amiben azok neve szerepel, akik kiállnak az SZFE mellett - szúrta ki a 24.hu. Valamint elindult egy aláírásgyűjtés a petíciók.hu-n is, ahol összegyetemi szerveződés keretében írhatnak alá azok az egyetemi hallgatók - szakterülettől és politikai meggyőződéstől függetlenül -, akik "elutasítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának antidemokratikus, erőszakos, az egyetem szakmai teljesítményét és autonómiáját semmibe vevő módját".
Kik álltak ki az egyetem mellett? Tegnap egy hosszú cikkben összeszedtük, milyen felsőoktatási intézmények, színházak vagy szervezetek állnak a tiltakozó diákok mellett.
A hallgatók legújabb kezdeményezése pedig, hogy vasárnap délután élőlánccal jutattnak el egy dokumentumot (amiben megfogalmazták, hogyan képzelik el az egyetem jövőjét) egészen az SZFE-től a Parlamentig.
Új akcióval készülnek a Színművészetisek: élőlánc az SZFE-től a Parlamentig
Erre ötezer emberre lenne szükség vasárnap délutánra.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).