Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
A magyar diákok egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI), amelyen tizenhárom ország ötvenöt, húsz évesnél fiatalabb diákja vett részt Nagykanizsán.
A péntek délután zárult CEOI 2020-on résztvevő középiskolások két, öt-öt órán át zajló versenynapon mérték össze versenyprogramozási ismereteiket három-három feladat önálló megoldásával. Ezek olyan emelt szintű algoritmusok kreatív alkalmazását igénylő feladatok, amelyek megoldása még egy végzős informatika szakos egyetemista számára is komoly kihívást jelentenének. A feladatok nem hétköznapi kódolási ismereteket, hanem komplex algoritmikus gondolkodást igényelnek a versenyzőktől - írják a szervezők.
A magyar csapat tagjai közül ezüstérmet kapott Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium tanulója, bronzérmet kapott Szabó Kornél, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és Szente Péter, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium diákja - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Nem ez az első, hogy a magyar diákok szép eredménnyel zárják a versenyt, az idei díjakkal együtt összesen ötvenkilenc érmet gyűjtöttek össze 1994 óta. Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben Tatán. A jövő évi CEOI-t a tervek szerint Horvátországban rendezik.
Nemrég a Nemzetközi Biológiai Diákolimpia helyett rendezett versenyen és a nemzetközi kémiai diákolimpián is sikeresen szerepeltek a magyar középiskolások.
Újabb siker: biológiából nyertek érmeket a magyar diákok
Az idei Nemzetközi Biológiai Diákolimpia elmaradt a koronavírus miatt, de a versenyzők összemérhették tudásukat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.