Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója, azaz az EFOTT idén - a vírushelyzet miatt kicsit később - augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. Mutatjuk a fellépőket.
Ahogy már korábban is írtunk róla, a vírus okozta nehézségek ellenére szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez - írják közleményükben.
Ahogy már írtunk róla, Flo Rida a megváltozott időpont ellenére is vállata a fellépést, koncertje mellé pedig érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is,.
Ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál. De a tavaly vendégénekesként elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on - írják a szervezők.
A többieket a fesztivál honlapján nézhetitek meg. Mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő közül választhattok nektek tetsző stílust.
Indul a fesztiválszezon: augusztus végén jöhet az idei EFOTT
Felmérésükre közel 20 000 kitöltő 86,3%-a jelezte, hogy idén is szívesen részt venne az eseményen.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).