Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze azért érettségizett emelt szinten, hogy a Miskolci Egyetemre járhasson.
Szegedi Dezső robogóval érkezett a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, hogy ott emelt szintű érettségit tegyen társadalomismeretből- írja a Minap. A hatvanhét éves Jászai Mari-díjas színművész már januárban elhatározta, hogy tágítani szeretné ismereteit.
null
null
Van egy kis társaságunk, aminek tagjaival közéleti témákról is szoktunk beszélgetni, ha összeülünk. Januárban jöttem rá, hogy kevés az, amit én erről a világról tudok. Így indultam el a társadalomtudományok felé. A Miskolci Egyetem felkészítő kurzust indított, amire jelentkeztem. Ez csodálatos élmény volt nekem, minden órát élveztem, mert olyan felkészültségű tanárokat ismerhettem meg, akikre felnézek. Aztán beadtam a jelentkezésemet az intézmény szociológia és kulturális antropológia szakára. Ehhez azonban emelt szintű vizsgát kellett tennem.
- mondta a színművész a Minapnak. Szegedi Dezső elmondta, hogy negyvenkét évvel ezelőtt érettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban működő Dolgozók Gimnáziumában. Akkoriban tervben volt, hogy a Soproni Egyetemre megy és a faiparban fog dolgozni, de a színház világa beszippantotta, így végül színész vizsgákat tett és ott ragadt.
null
null
Most pedig úgy döntöttem, társadalomtudományt tanulok majd, hiszen a fiam és a lányom is elvégezte a szociológia szakot az ELTE-n. A társadalomtudomány irgalmatlanul nehéz, de őrületes, fantasztikus tudást ad. Eddig nem is hallottam olyanról, mint objektív relatív depriváció. Aztán az ember elolvassa, előadást hallgat róla, és rájön, nem is olyan nehéz.
-mondta a színművész, aki múlt héten szerdán érettségizett társadalomtudományból.
Néhány tipp a rendhagyó vizsgaidőszakhoz
Néhány egyetemen már tart, van ahol pedig holnaptól kezdődnek hivatalosan a tavaszi, nyári vizsgák. Egy biztos, ez a vizsgaidőszak más lesz, mint a többi. Mutatunk néhány tippet, amire érdemes figyelnetek a távoktatásban zajló vizsgák idején.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).