Néhány tipp a rendhagyó vizsgaidőszakhoz

Néhány egyetemen már tart, van ahol pedig holnaptól kezdődnek hivatalosan a tavaszi, nyári vizsgák. Egy biztos, ez a vizsgaidőszak más lesz, mint a többi. Mutatunk néhány tippet, amire érdemes figyelnetek a távoktatásban zajló vizsgák idején.

  • Eduline

Tanulókártya

Sokaknál kevésbé a felkészülésről, mintsem az utolsó átnézésekről van szó már ebben az időszakban. Azonban mindkettő esetében megéri tanulókártyákat, ha úgy tetszik puskát, minijegyzetet készíteni. Miközben írjátok, rengeteget tanultok.

Mindig a következőre 

Előfordulhat, hogy lehúz, ha csak arra koncentráltok, hogy összesen mennyi vizsgátok van - és ezekre mennyiket tanulni. Helyette érdemes mindig a következőre fókuszálni, és ahhoz mérten osztani be az időtöket.

Alvás

Mivel véget érnek a távoktatás órái, hajlamosak lehettek napi rutin nélkül élni, ezzel felborulhat az alvási szokásotok is. Ami nem túlzottan szerencsés olyan időszakban, amikor topon kéne lennetek és minél több tudást bezsebelni, valamint részt venni a vizsgákon.

Gondoljátok át

Többségeteknél online vizsgákról lesz szó, a tesztalapú vizsgákat hajlamosak lehettek elsietni, végigpörgetni. Inkább ezeket is gondoljátok alaposan át, és úgy adjatok választ az otthoni gépeteken keresztül.

Ne felejtsétek a pizsit

Online szóbeli vizsga esetén némileg megtörik az otthoni komfortérzet és megeshet, hogy ennek ellenére nem figyeltek a körülményekre, legyen az a ruhátok például. Azért érdemes nem pizsamáben leülni a gép elé.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.