Van, ami nem változik: vicces idézet a vizsgázó diákokról a 19. századból

Mennyit tanultak a szemeszter közben és hogyan halogatták a vizsgákra való felkészülést a 19. század végén a budapesti egyetemisták? Zseniális beszédről tett közzé fotót az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltára.

  • Eduline

"Heteken, hónapokon át jóformán teljesen szellemi munka nélkül élnek"

- mondta az egyetemi ifjakról 1894-es székfoglaló beszédében Dr. Fodor József, a Budapesti Királyi Tudomány-egyetem (az Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje) rektora.

A beszéd a diákok vizsgára való helytelen felkészüléséről szóló részletét az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár fotózta be és tette közzé Facebook-oldalán. Bár a leírás több mint százhúsz éves, megkockáztatjuk, hogy a hallgatók gondjai és "módszerei" nem változtak olyan sokat azóta. Ismerős ez a forgatókönyv?

Még egy hónapig, még egy hétig, még egy napig reá ér a tanulásra: ekkor végre neki esik, – éjjel-nappal rajta küzköd, – siet, izgatolódik: s azután csodálkozik, hogy veleje nem veszi fel a tárgyat.

A vizsgaidőszak elejétől a végéig csupa izgalom: ez a tíz mondat valamikor biztosan elhagyja minden egyetemista száját. Vannak azért más típusú vizsgázók is: itt találtok hét tipikus diákot, akikkel biztosan találkozni fogtok.

Ma kezdődik a vizsgaidőszak: minden infó és tipp egy helyen

Mikor tartják a vizsgákat az egyes egyetemeken, főiskolákon, és mit kell tudni a szabályokról? Honnan szerezhetitek be a szakirodalmat és hogyan dolgozzátok fel? Milyen tanácsokat érdemes megfogadnotok és milyen appokat használhattok a hatékony tanuláshoz? Tippek és tudnivalók a következő hetekre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.