Négy tipp elsőéves egyetemistáknak: ez a jó időbeosztás titka

Már csak néhány nap, és kezdődik az egyetemeken és főiskolákon az őszi félév. De hogyan érdemes belevágnotok az első szemeszterbe? Mire érdemes ügyelnetek? Mutatjuk a tökéletes időbeosztás titkát.

  • Eduline

1. Ne hagyjátok az összes esszét és beadandót az utolsó hétre

Ugyan kinek lenne kedve már szeptemberben beadandókat írni, amikor majd csak december elején lesz a leadási határidő? (Majdnem) minden egyetemista szeret halogatni, de ezzel csak magatokkal szúrtok ki, ugyanis ha november végén kezdtek neki az öt-hat dolgozat megírásának, akkor éjjel-nappal dolgoznotok kell – ráadásul a szorgalmi időszak végén túl lesztek terhelve, hiszen egymást követik a ZH-k és az előrehozott vizsgák is.

2. Tudjátok le az első negyedévben a kiselőadásokat

Ha kiselőadást kell tartanotok valamelyik szemináriumon, és már most le lehet foglalni az időpontot, akkor ne az utolsó órát válasszátok, mert rengeteg dolgotok lesz akkor. Inkább tudjátok le a kötelező feladatokat már a félév közepén!

Öt hiba, amit minden egyetemista elkövet az első félévben

Egy napra öt-hat előadás? Reggeli nyolcórás kezdés? Vannak dolgok amit szinte minden egyetemista elkövet, és utólag rájön, hogy talán nem is volt annyira jó ötlet. Most összegyűjtöttük ezeket a bakikat.

3. Írjátok be a naptáratokba a fontos dátumokat minél hamarabb

Annyi impulzus ér benneteket az egyetemen – főleg az első évben –, hogy képtelenség minden dátumot fejben tartani. Éppen ezért egyből írjátok fel a zh-k és a kiselőadások időpontjait, a beadandók leadási határidejét, valamint minden egyéb fontos dátumot, hogy semmiről ne feledkezzetek meg.

+1 Használjatok különböző appokat

Már rengeteg olyan alkalmazást lehet találni, amelynek a segítségével sokkal áttekinthetőbbek a rátok váró feladatok. A Evernote például egyszerre jegyzetfüzet, szervező és tervező. Ezzel az appal vezethetitek a teendőiteket – bevihetitek a beadandók leadási határidejét, az órarendeteket és az eseményeket, de akár még a kiadásaitokat is.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.