Ezért érdemes minden este mesét olvasni a gyerekeknek

Az Ohiói Egyetem legfrissebb tanulmányából kiderült, hogy az amerikai gyerekek egynegyedének soha nem olvasnak mesét a szülei, emiatt akár egymillió szóval kisebb lesz a szókincsük a rendszeresen mesét hallgató társaikhoz képest.

  • Eduline

A legfrissebb kutatás egy korábbi tanulmányra épül, amely kimutatta, hogy az amerikai gyerekek egynegyedének soha nem olvasnak mesét, míg a másik egynegyedüknek is csak nagyon ritkán – hetente egyszer, kétszer – írja a Fidelio.

A lap beszámolt arról, hogy azok a gyerekek, akiknek napi egy könyvet olvasnak, közel 290 ezerrel több szóval ismerkednek meg ötéves korukra, mint azok, akiknek a szülei nem olvasnak rendszeresen mesét.

Elindult az egyik legjobb online tanulási oldal magyar felülete

Néhány napja elindult a Khan Academy magyar nyelvű verziója - írja a Qubit.

A kutatók a columbusi városi könyvtárral együttműködve kiszámolták, hogy nagyjából hány szóval találkozhatnak a gyerekek a születésüktől ötéves korukig. Az eredmény egészen megdöbbentő: azok a gyerekek, akiknek nem olvasnak a szüleik, 4662 szóval ismerkednek meg, míg a heti egy-két alkalommal mesét hallgatók már 63 750 szót tudhatnak a magukénak.

Akiknek heti 3-5 alkalommal olvasnak 169 520 szóval, a naponta olvasásban részesülőknek 296 660 szóval lesz nagyobb a szókincsük. Viszont azok az ötévesek, akiknek születésüktől fogva naponta ötször olvastak, akár 1 483 300 szót is megismerhetnek.

Két tanárnő, aki a Facebookon keresztül olvas esti mesét a tanítványainak

Facebookon keresztül olvas esti mesét tanítványainak két brit tanárnő - azt mondják, tisztában vannak azzal, hogy ez nem helyettesítheti a hagyományos meseolvasást, de sokkal jobb, mint ha a gyerekek esténként tévét néznének vagy online játékokkal töltenék az időt.

Ez a több mint "egymilliós szószakadék" kulcsfontosságú a gyerekek szókincsének, a későbbiekben pedig az olvasási készségek fejlődésének szempontjából, ugyanis a könyvekből megismert szavak sokkal bonyolultabbak és összetettebbek, mint amelyeket a mindennapos kommunikáció során elsajátítanak.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.