Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Még nem tudjátok, milyen idézet kerüljön a ballagási meghívótokra? Vagy éppen a ballagási ajándékokhoz, szalaghoz keresgéltek idézetet? Ajánlunk néhányat.
Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,Szép, szőke, barna, csúnya lányok,Sakk partnerek, konyhás mamák,Tavaszi leves, tészta, mák,Rongy testem innen elmegyen,Közös sorunknak vége hát!Hiány ül majd a lelkemen./Varró Dániel
Azért vagy itt, hogy mindent láss
Hogy értsd a szó, olvasd az írást.Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj. /Kovács Ákos
Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnakMikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnakHogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni. /Anna and the Barbies
Vannak jó szelek, s persze rosszak is,
bár a hullámok mögött vár ránk a part,de semmilyen szél nem jó annak,aki nem tudja, melyik kikötőbe tart/Quimby
Az öt legjobb ballagási ajándék tanároknak - nulla forintból
Különleges, egyedi ajándékkal lepnétek meg osztályfőnököt a ballagás előtt? Öt olyan ajándékot mutatunk, amelyre még költenetek sem kell.
Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosolylegyen és derű, Minden nap kezdődik valamivalami nagyszerűvalami gyönyörű. /Nagy László
Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.
/Vincent Van Gogh
Élvezd, hogy látsz, szagolsz, érzel, kelsz, fekszel,
Hogy a szeretted rád mosolyog ezerszer,Élvezd az illatot, ez a szabadság,Tárd ki a szárnyad, repülj el rab madár./Punnany Massif
De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,a kezetekben egy nagy arany-érem,s hódítsátok meg az egész világot. /Kosztolányi Dezső
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).