Húsmentes menüt kapnak a diákok hétfőnként a New York-i iskolákban

"Meatless Mondays", azaz húsmentes hétfőket tartanak mostantól a New York-i iskolákban.

  • Eduline

A húsmentes hétfő gondolata nem újkeletű. A programot először 2018 tavaszán tizenöt brooklyni iskolában vezették be, a 2019-2020-as tanévtől pedig az egész városra kiterjesztik majd. Azaz hamarosan minden New York-i iskolában hétfőnként vegetáriánus menüket szolgálnak majd fel a diákoknak - írja az NBC New York.

A húsmentes hétfővel az egészséges, környezetbarát étkezési szokásokra szeretnék felhívni a diákok figyelmét.

A húsmentes hétfők a diákjainknak, a közösségnek és a környezetnek is jót fognak tenni” - mondta a bejelentés kapcsán Richard A. Carranza iskolai kancellár.

Egészséges iskolai menza? Ilyen lenne a világ különböző országaiban

Nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban vita- és általános beszédtéma lett az iskolai menza. Sok elképzelés született a helyes és egészséges étrend összeállításával kapcsolatban. Itt az egyik legújabb.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.